Elhatároztam magam, ugyanis valami elsőrendű dolog fog történni, olyan ami eddig még nem.
Legalábbis itt, ezen a blogon. Kiposztolok ide egy kis részletet, ha úgy tetszik, ízelítőt a saját írói tárházamból. Már régebben is eszembe jutott, de sosem mertem megtenni. Most is eléggé félek, de rájöttem, hogy akkor senkinek sem fog olyan örömet szerezni, mint nekem, ha meg sem mutatom senkinek. Látjátok, ilyen okos vagyok.. :D vagy gyáva. :S
De elég legyen az időhúzásból, itt is van. Címe nincs még. Olvassátok, és ha gondoljátok hagyjatok megjegyzést. A kritikát szívesen fogadom, legyen az bármilyen jellegű, de azért arra kérlek, ha rossz is, legalább udvarias legyen! :) Köszönöm! :)
Jó olvasást! Nagyon izgulok!
1.
Tiffany
Csak
el ne hányd magad!
Épp
eddigi életem talán legnagyobb stresszélményének vagyok kitéve.
Izzad a tenyerem, nem tudom megállítani a lábam remegését,
továbbá felületesen lélegzem. Vajon már pisztolytáskám is van?
Istenem ne! A szemközti falon egy hatalmas klímaberendezés
díszeleg, ami a képembe nyomja a hideg levegőt, amitől csak még
rosszabbul érzem magam. A fagyos szél rádermeszti amúgy is
libabőrös testemre a verejtékemet, ami a felfokozott idegeim miatt
folyamatosan csak termelődik. Pedig nem is vagyok az az izzadós!
A
puha bézs színű szőnyeg teljesen eltompítja a csinos recepciós
nő magassarkújának kopogását, így eléggé megijedek, mikor
hozzám szól.
-
Elnézését kérem kisasszony, Mr. O'conell hamarosan fogadja.
Hozhatok addig is valami frissítőt?
-
Ő, nem kérek semmit, köszönöm.
Küld
felém egy tökéletes mosolyt, és ott hagy.
Talán
már rájöttetek, állásinterjún vagyok. Egy ultramenő cégnél,
akik építészettel foglalkoznak. Ahol minden gyönyörű és
minimalista. Ahova én kétségkívül nem tartozom. Mit is keresek
én itt? Pénzt, hogy végre tudj
kezdeni az életeddel valamit! Valami ésszerűt.
Mikor
már teljesen elültem a seggem, és teljességgel összegyűrődött
a ceruza szoknyám, szól a korábbi recepciós hölgy, hogy
kövessem. Három emelettel és öt folyosóval később, amik
megjegyzem totálisan egyformák voltak, Mr. O'conell irodájában
találom magam, egy roppant kényelmes kanapén ücsörögve.
Természetesen a pasas még nincs itt, nyilván kellően hozzá van
szokva ahhoz, hogy megvárakoztasson mindenkit. Micsoda
pöcs! Míg várok, körülnézek
ebben a kristálypalotához hasonlatos irodában. Borzasztó nagy ez
a helyiség, a középpontban egy tekintélyt parancsoló sötét
tárgyaló asztallal és egy nagyon komoly forgószékkel. Klasszikus
U alakban rendeződnek a székek körülötte, kétséget sem hagyva
afelől, ki a főnök. Ahol én ülök, az mindettől balra kap
helyet, a bézs színű kanapé előtt egy üveg dohányzó asztal
áll, rajta a céget reklámozó szórólapokkal. A fehér falakon
semmit mondó festmények, személytelen benyomást keltve mindezzel.
A teljes jobb oldalon üvegfal ékeskedik, láttatni engedve a pazar
kilátást a városra. A lábam magától mozdul, hogy odavigyen az
üvegfalhoz.
-
Máris megunta a várakozást?
Megdermedek
az utasító hangnemtől. Ahogy megfordulok egy alacsony köpcös
alak les rám, mintha csak egy koszos csövesre bámulna. Kösz
szépen! Megköszörülöm a torkom
és odalépek hozzá.
-
Nem, csak a kilátást szerettem volna megnézni. A nevem Tiffany
Rolls, és az állásinterjúra jöttem.
-
Értem.
Figyelembe
se veszi a kinyújtott kezemet, ezzel is fokozza a megalázó hatást.
Kezdek tényleg rosszul lenni. Idegesen feszengek, nem tudom mit
csináljak. Nem akarok addig leülni, míg nem ad rá engedélyt.
Megcsörren a telefonom. Egek! Ezt
nem hiszem el, hogy a hülye fejemmel nem némítottam le! Ügyetlenül
kapok a táskám után, majd beletúrok és megnyomom a telefonon
lévő egyik oldalsó gombot, hogy némítsam a csörgést.
-
Elnézést kérek. - Remeg a hangom,
remeg a hangom! Basszus!
Mr.
Bunkó rám néz, majd elfordulva mondja.
-
Nem tesz semmit. Meg is lepődtem volna, ha nem történik valami
hasonló eset. Elesett már abban a cipőben? Talán lemaradtam róla?
Vetek
egy pillantást a magassarkúmra, ami igazából nem olyan nagy.
Amiben a barátnőim mászkálnak, na, az már más tészta, de nekem
azért ezzel is meggyűlik a bajom. Fél szemmel látom, hogy a
reakciómra vár a székében ülve.
-
Nem, nem estem el és nem is szándékozom.
-
Milyen kár – az asztalon matat a papírjaival. - Kezdhetjük?
Igazán, sok fontosabb dolgom is van ma.
Megrándul
az arcom, ridegen válaszolok.
-
Persze – int, hogy üljek le. - Mint mondtam Tiffany Rolls vagyok,
pályakezdő. A főiskolán ismerkedtem meg az Ön cégével, és
rettentő jó benyomást tett rám, és rájöttem, hogy szívesen
dolgoznék itt.
Tiffany!
Mi ez? Atyaisten… Folytatom.
-
Végzettségemet tekintve logisztikus vagyok, de el tudok látni
mindenféle irodai munkát.
Mondatom
végén megigazítom a szoknyámat a térdem fölött, és a
gyűrűmmel kezdek babrálni, de ezt gyorsan el is engedem, nehogy
lecsússzon izzadt ujjamról. Ez egyre rosszabb. Nem tudom mi mást
mondhatnék még. Miért nem kérdez? Csak néz és szuszogva szedi a
levegőt. Hosszas hallgatás, és méricskélés után szólal csak
meg.
-
Nem keresünk logisztikust. A kellően tapasztalt és kiválóan
betanított munkatársaink maradéktalanul ellátják ezt a
munkakört. Náluk jobbat nem is kívánhatnék. Továbbá, az
adminisztrációs részlegre sem kell új munkatárs, ha netalántán
mégis, bizonyára megérti, hogy nem magácskának szólunk először,
hiszen a megfelelő iskolázottságon túl elengedhetetlen az elegáns
megjelenés is, aminek ön nyilvánvalóan nem tesz eleget.
Valószínűleg tisztában van azzal is, hogy napi szinten kapunk
pályázatokat olyan pozíciókra, amiket nem is hirdettünk meg.
-
Értem. És akkor mégis miért hívott be, ha tudta, hogy nem fog
felvenni? - kérdezem magamra találva.
Látom
a vastag, őszülő szemöldöke alatt, hogy mulat rajtam. Sötét
szemében vidám szikrák kergetik egymást, már szinte várom a
következő megalázó monológot a húsos szájából. Undorító
pojáca.
-
Nos, tulajdonképpen ez elég érdekes történet. A múlt héten
megkeresett az egyik volt diáktársam az egyetemről. Aki, ahogy
értesültem, a magácska tanára volt. Szívességet teljesítettem
neki azzal, hogy most beszélgetünk. Ő kérte, hogy adjak
magácskának egy esélyt itt a cégnél. De mint mondtam, nincs
munkaerő felvétel - szavait bizonyítandó ellenséges pillantással
mered a szemembe.
Ha
úgysem vesz fel, minek játsszam tovább a szendét? Most megkapod
öreg!
-
Ó, így már minden világos. Engedje meg kérem Mr. O'conell, hogy
elmondjam, ezek után ha könyörögnének sem dolgoznék itt! -
Feláll, meg akar állítani. Nem hagyom. - Azt hittem ez egy
barátságos környezet, hiszen minden erre utal. Talán nem
milliókat költenek a reklámjukra? Ám látom, maga már mielőtt
találkoztunk volna, eldöntötte, hogy semmi keresnivalóm itt, így
esélyt sem adott nekem. Nem kérdezett semmit, meg se akart ismerni.
De ebben a tíz percben, amit kénytelen voltam a társaságában
eltölteni rájöttem, hogy így a legjobb. Maga egy sznob, aki nem
lát tovább a pénztárcájánál és arroganciáján. Biztos vagyok
benne, hogy boldogtalan, de meg is érdemli. Ha összefutok
valakivel, aki ide akarna jönni dolgozni, haladéktalanul
lebeszélem, mert ide értelmes ember be sem teszi a lábát!
Köszönöm a lehetőséget. A viszontlátásra!
Azzal
sarkon fordulok és a lehető legnagyképűbben lejtek ki az
irodából, csak hogy a liftben elsírhassam magam.
♦
-
Na, hogy ment? - kérdezi Becca a telefonban. Ő hívott az interjú
alatt is, de eddig nem volt erőm visszahívni.
-
Ne is beszéljünk róla, kérlek! - nyögök fel. Átfordulok a
hátamra és lehalkítom a zenét a laptopomon. - Borzasztó volt. Az
a pasas egy görény. Legszívesebben megütöttem volna! Végig
megalázóan beszélt velem, azt éreztette, hogy egy senki vagyok.
Ezek után örülök is, hogy nem vettek fel. Ja, neked se jusson
eszedbe, hogy odamenj dolgozni valaha is!
-
Ó Tiff, sajnálom. Tudom, mennyire számítottál erre a munkára –
egy darabig hallgat. - Mikor mész legközelebb interjúra?
-
Holnap délelőtt. Remélem az jobban fog sikerülni, de hagyjuk is
ezt, rendben? Majd ha vissza tudok gondolni erre a napra dühroham
nélkül átbeszélhetjük, ígérem.
-
Jól van! - nevet fel Becca. - Átjössz ma este? Egyedül leszek,
Monica a pasijánál alszik.
Monica
Becca lakótársa.
-
Aha, szívesen, de nem maradok sokáig – az órámra nézek. Most
van 16:21 – Mit szólnál, ha hatra átmennék?
-
Remek! Addigra behűtöm a bort is, és a körmömet is ki tudom
festeni. Várlak, és fel a fejjel! Szia!
Elköszönök, majd bontom a
vonalat.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNekem tetszik és érdekelne a folytatás. Reméllem minnél hamarabb meg is kapjuk :)
VálaszTörlésKöszönöm! :) előbb utóbb hozom. :)
Törlés