Az első lépés

Elhatároztam magam, ugyanis valami elsőrendű dolog fog történni, olyan ami eddig még nem.

Legalábbis itt, ezen a blogon. Kiposztolok ide egy kis részletet, ha úgy tetszik, ízelítőt a saját írói tárházamból. Már régebben is eszembe jutott, de sosem mertem megtenni. Most is eléggé félek, de rájöttem, hogy akkor senkinek sem fog olyan örömet szerezni, mint nekem, ha meg sem mutatom senkinek. Látjátok, ilyen okos vagyok.. :D vagy gyáva. :S

De elég legyen az időhúzásból, itt is van. Címe nincs még. Olvassátok, és ha gondoljátok hagyjatok megjegyzést. A kritikát szívesen fogadom, legyen az bármilyen jellegű, de azért arra kérlek, ha rossz is, legalább udvarias legyen! :) Köszönöm! :)

Jó olvasást! Nagyon izgulok!

1.
Tiffany

Csak el ne hányd magad!

Épp eddigi életem talán legnagyobb stresszélményének vagyok kitéve. Izzad a tenyerem, nem tudom megállítani a lábam remegését, továbbá felületesen lélegzem. Vajon már pisztolytáskám is van? Istenem ne! A szemközti falon egy hatalmas klímaberendezés díszeleg, ami a képembe nyomja a hideg levegőt, amitől csak még rosszabbul érzem magam. A fagyos szél rádermeszti amúgy is libabőrös testemre a verejtékemet, ami a felfokozott idegeim miatt folyamatosan csak termelődik. Pedig nem is vagyok az az izzadós!

A puha bézs színű szőnyeg teljesen eltompítja a csinos recepciós nő magassarkújának kopogását, így eléggé megijedek, mikor hozzám szól.

- Elnézését kérem kisasszony, Mr. O'conell hamarosan fogadja. Hozhatok addig is valami frissítőt?

- Ő, nem kérek semmit, köszönöm.

Küld felém egy tökéletes mosolyt, és ott hagy.

Talán már rájöttetek, állásinterjún vagyok. Egy ultramenő cégnél, akik építészettel foglalkoznak. Ahol minden gyönyörű és minimalista. Ahova én kétségkívül nem tartozom. Mit is keresek én itt? Pénzt, hogy végre tudj kezdeni az életeddel valamit! Valami ésszerűt.

Mikor már teljesen elültem a seggem, és teljességgel összegyűrődött a ceruza szoknyám, szól a korábbi recepciós hölgy, hogy kövessem. Három emelettel és öt folyosóval később, amik megjegyzem totálisan egyformák voltak, Mr. O'conell irodájában találom magam, egy roppant kényelmes kanapén ücsörögve. Természetesen a pasas még nincs itt, nyilván kellően hozzá van szokva ahhoz, hogy megvárakoztasson mindenkit. Micsoda pöcs! Míg várok, körülnézek ebben a kristálypalotához hasonlatos irodában. Borzasztó nagy ez a helyiség, a középpontban egy tekintélyt parancsoló sötét tárgyaló asztallal és egy nagyon komoly forgószékkel. Klasszikus U alakban rendeződnek a székek körülötte, kétséget sem hagyva afelől, ki a főnök. Ahol én ülök, az mindettől balra kap helyet, a bézs színű kanapé előtt egy üveg dohányzó asztal áll, rajta a céget reklámozó szórólapokkal. A fehér falakon semmit mondó festmények, személytelen benyomást keltve mindezzel. A teljes jobb oldalon üvegfal ékeskedik, láttatni engedve a pazar kilátást a városra. A lábam magától mozdul, hogy odavigyen az üvegfalhoz.

- Máris megunta a várakozást?

Megdermedek az utasító hangnemtől. Ahogy megfordulok egy alacsony köpcös alak les rám, mintha csak egy koszos csövesre bámulna. Kösz szépen! Megköszörülöm a torkom és odalépek hozzá.

- Nem, csak a kilátást szerettem volna megnézni. A nevem Tiffany Rolls, és az állásinterjúra jöttem.

- Értem.

Figyelembe se veszi a kinyújtott kezemet, ezzel is fokozza a megalázó hatást. Kezdek tényleg rosszul lenni. Idegesen feszengek, nem tudom mit csináljak. Nem akarok addig leülni, míg nem ad rá engedélyt. Megcsörren a telefonom. Egek! Ezt nem hiszem el, hogy a hülye fejemmel nem némítottam le! Ügyetlenül kapok a táskám után, majd beletúrok és megnyomom a telefonon lévő egyik oldalsó gombot, hogy némítsam a csörgést.

- Elnézést kérek. - Remeg a hangom, remeg a hangom! Basszus!

Mr. Bunkó rám néz, majd elfordulva mondja.

- Nem tesz semmit. Meg is lepődtem volna, ha nem történik valami hasonló eset. Elesett már abban a cipőben? Talán lemaradtam róla?

Vetek egy pillantást a magassarkúmra, ami igazából nem olyan nagy. Amiben a barátnőim mászkálnak, na, az már más tészta, de nekem azért ezzel is meggyűlik a bajom. Fél szemmel látom, hogy a reakciómra vár a székében ülve.

- Nem, nem estem el és nem is szándékozom.

- Milyen kár – az asztalon matat a papírjaival. - Kezdhetjük? Igazán, sok fontosabb dolgom is van ma.

Megrándul az arcom, ridegen válaszolok.

- Persze – int, hogy üljek le. - Mint mondtam Tiffany Rolls vagyok, pályakezdő. A főiskolán ismerkedtem meg az Ön cégével, és rettentő jó benyomást tett rám, és rájöttem, hogy szívesen dolgoznék itt.

Tiffany! Mi ez? Atyaisten… Folytatom.

- Végzettségemet tekintve logisztikus vagyok, de el tudok látni mindenféle irodai munkát.

Mondatom végén megigazítom a szoknyámat a térdem fölött, és a gyűrűmmel kezdek babrálni, de ezt gyorsan el is engedem, nehogy lecsússzon izzadt ujjamról. Ez egyre rosszabb. Nem tudom mi mást mondhatnék még. Miért nem kérdez? Csak néz és szuszogva szedi a levegőt. Hosszas hallgatás, és méricskélés után szólal csak meg.

- Nem keresünk logisztikust. A kellően tapasztalt és kiválóan betanított munkatársaink maradéktalanul ellátják ezt a munkakört. Náluk jobbat nem is kívánhatnék. Továbbá, az adminisztrációs részlegre sem kell új munkatárs, ha netalántán mégis, bizonyára megérti, hogy nem magácskának szólunk először, hiszen a megfelelő iskolázottságon túl elengedhetetlen az elegáns megjelenés is, aminek ön nyilvánvalóan nem tesz eleget. Valószínűleg tisztában van azzal is, hogy napi szinten kapunk pályázatokat olyan pozíciókra, amiket nem is hirdettünk meg.

- Értem. És akkor mégis miért hívott be, ha tudta, hogy nem fog felvenni? - kérdezem magamra találva.

Látom a vastag, őszülő szemöldöke alatt, hogy mulat rajtam. Sötét szemében vidám szikrák kergetik egymást, már szinte várom a következő megalázó monológot a húsos szájából. Undorító pojáca.

- Nos, tulajdonképpen ez elég érdekes történet. A múlt héten megkeresett az egyik volt diáktársam az egyetemről. Aki, ahogy értesültem, a magácska tanára volt. Szívességet teljesítettem neki azzal, hogy most beszélgetünk. Ő kérte, hogy adjak magácskának egy esélyt itt a cégnél. De mint mondtam, nincs munkaerő felvétel - szavait bizonyítandó ellenséges pillantással mered a szemembe.

Ha úgysem vesz fel, minek játsszam tovább a szendét? Most megkapod öreg!

- Ó, így már minden világos. Engedje meg kérem Mr. O'conell, hogy elmondjam, ezek után ha könyörögnének sem dolgoznék itt! - Feláll, meg akar állítani. Nem hagyom. - Azt hittem ez egy barátságos környezet, hiszen minden erre utal. Talán nem milliókat költenek a reklámjukra? Ám látom, maga már mielőtt találkoztunk volna, eldöntötte, hogy semmi keresnivalóm itt, így esélyt sem adott nekem. Nem kérdezett semmit, meg se akart ismerni. De ebben a tíz percben, amit kénytelen voltam a társaságában eltölteni rájöttem, hogy így a legjobb. Maga egy sznob, aki nem lát tovább a pénztárcájánál és arroganciáján. Biztos vagyok benne, hogy boldogtalan, de meg is érdemli. Ha összefutok valakivel, aki ide akarna jönni dolgozni, haladéktalanul lebeszélem, mert ide értelmes ember be sem teszi a lábát! Köszönöm a lehetőséget. A viszontlátásra!

Azzal sarkon fordulok és a lehető legnagyképűbben lejtek ki az irodából, csak hogy a liftben elsírhassam magam.

♦

- Na, hogy ment? - kérdezi Becca a telefonban. Ő hívott az interjú alatt is, de eddig nem volt erőm visszahívni.

- Ne is beszéljünk róla, kérlek! - nyögök fel. Átfordulok a hátamra és lehalkítom a zenét a laptopomon. - Borzasztó volt. Az a pasas egy görény. Legszívesebben megütöttem volna! Végig megalázóan beszélt velem, azt éreztette, hogy egy senki vagyok. Ezek után örülök is, hogy nem vettek fel. Ja, neked se jusson eszedbe, hogy odamenj dolgozni valaha is!

- Ó Tiff, sajnálom. Tudom, mennyire számítottál erre a munkára – egy darabig hallgat. - Mikor mész legközelebb interjúra?

- Holnap délelőtt. Remélem az jobban fog sikerülni, de hagyjuk is ezt, rendben? Majd ha vissza tudok gondolni erre a napra dühroham nélkül átbeszélhetjük, ígérem.

- Jól van! - nevet fel Becca. - Átjössz ma este? Egyedül leszek, Monica a pasijánál alszik.

Monica Becca lakótársa.

- Aha, szívesen, de nem maradok sokáig – az órámra nézek. Most van 16:21 – Mit szólnál, ha hatra átmennék?

- Remek! Addigra behűtöm a bort is, és a körmömet is ki tudom festeni. Várlak, és fel a fejjel! Szia!

Elköszönök, majd bontom a vonalat.