Maggie Young maga volt a hétköznapiság.
Átlagos barátok, átlagos szülők, átlagos eredmények… hétköznapi élet.
Aztán jött A Fiú.
Clayton Reed a múltja elől menekült, démonjaival a nyomában, amik bármikor leteríthetik. Soha nem hitte, hogy esélye lehet a boldogságra.
Aztán jött A Lány.
Maggie abban hitt, hogy a szerelmük majd mindent túlél. Clay abban, hogy csak a lány kell, és minden helyrejön zavaros életében.
Hogy együtt lesznek, ketten a világ ellen.
De a sötétség mindig ott ólálkodik a közelben.
Néha az igaz szerelem legnagyobb gátját saját magadban kell keresned.
Egy kedves barátnőm megvette magának a könyvet. Elolvasta, szerette. Ahogy mesélt róla, amilyen pozitívan ajánlotta muszáj volt nekem is elolvasnom. Kölcsönkértem, kölcsönadta. Elolvastam én is mindössze két nap alatt. Magamtól is biztosan a kezembe vettem volna, mert mégis csak Rubin Pöttyös, ám nagy valószínűséggel még halogattam volna az olvasását. Sokat adok a moly-os százalékoknak, - és hát ez a könyv elég erősen 77% körül mozgott mindig is - kíváncsi is voltam jogos-e a jelenlegi besorolása a könyvnek. És sok tekintetben bizony igen.
A borító ennél kifejezőbb nem is lehetne. Teljes kétségbeesés. Mint az egész történet.
A lány a képen eszeveszetten kapaszkodik egy merev tartású fiúba, - aki a felszegett fejével nem úgy tűnik így hátulról, mintha kellemesen feloldódna a lány ölelésében -, pont úgy, ahogy Maggie kapaszkodik a vágyálmába, hogy egyszer csak hipp-hopp mindenféle külső segítség nélkül, a nagy, magasztos szerelem megoldja a problémáikat, és végre boldog párkapcsolatban élhetnek együtt Claytonnal. Drága szívem, ez nem így működik! Vedd már észre, és fogadd el a segítséget! Nyilván a szerelem szép és gyógyító dolog, és ki tudja, lehet valakiknek ez a módszer is bejön, de nektek, Maggie és Clayton ilyen életfelfogás mellett biztosan nem! Miért mondom ezt? Lássuk.
A fülszöveg elég hatásvadász, sok szépet és jót ígér a borítékolható tragédia mellett. Maggie tényleg egy átlagos lány, aki unja a hétköznapiságot. Izgalmat szeretne maga körül, valamit, ami felturbózza az életét. Valamit, ami ledönti a lábáról de úgy istenigazából. - megkapja - Feltűnik az új fiú Clayton, akiről mindenki kivétel nélkül első látásra megmondja, hogy elég magának való figura. Mogorva, távolságtartó, és ha esetleg megszólal, kiderül, hogy tapló is. Maggie-t bántja a dolog, nem érti miért viselkedik így egy ilyen jó pasi, ezért elhatározza, hogy ő bizony megismeri. Clayton nem tudja mire vélni a lány közeledését, így csak lassan enged fel a közelében. A kapcsolatuk kezdetleges barátságból fokozatosan alakul át valami többé, ami alapjaiban rázza meg az egész világukat. Ám a nagy boldogságba, ami megjegyzem néha elég szirupos!, befészkeli magát a sötétség és alig észrevehetően beszennyez mindent. Ez a sötétség Claytonban keresendő.
A fiú mentális zavarokkal, valamint súlyos depresszióval küszködik, aminek a hullámzó kedélyállapot egy tipikus tünete. Egyik pillanatban kenyérre lehet kenni, a tenyerén hordozza Maggie-t, de elég egy rosszul értelmezett szituáció, vagy egy elejtett mondat és teljesen megvadul a srác. Tör, zúz mindent maga körül, és nem is veszi észre mennyire átformálja a lány személyiségét mindezzel. Maggie, mikor rájön a szerelme betegségére, irracionális módon nem akar tudomást venni róla. Vagyis, rosszul fogalmazom.. tudja mi történik, tudja, hogy tönkre fog menni minden, de nem tesz semmit! Csak sopánkodik, eltűri Clayton szemétségeit, hazudozik a szüleinek és barátainak, elhanyagolja az iskolai feladatait. Annyiszor elmondja, hogy ő kevés ehhez, ő nem tudja fenn tartani Clayt az őrültség peremén, mégsem kér segítséget. A legkönnyebb a szőnyeg alá söpörni a gondokat és ágyba bújni.. de ettől még sosem oldódott meg semmi.
Érzelmi téren a könyv egy hullámvasút.. olyan igazi, ami a pokolba
visz és a mennybe repít. Nehezen éltem meg a hangulatváltozásokat, a
rossz részeknél dühös voltam, a szerelmes részek meg már túlcsöpögtek.. úgy látszik, én se bírok ki mindent. A történet megadott epizódokat ismételget, ami egy idő után unalmassá
tette a cselekményt, így egyáltalán nem lepődtem meg a végkifejleten.Ugyanaz a nóta. Clayton csinál valami baromságot, Maggie-t megbántja, utána jön bocsánatot kérni. Egy végtelen körforgás.
Mindenesetre jó volt, ilyen témában még nem volt szerencsém sokat olvasni. A mentális betegség valóban szörnyű. És az esetek többségében a beteg hozzátartozóinak sokkal nehezebb, mint magának a betegnek. Szerintem itt is Maggie húzta a rövidebbet. Őt tartotta Clayton folyamatos lelki terrorban.. őrá akaszkodott Clayton elemi erővel, míg minden gondért a lány érzett bűntudatot!
Sokkal jobban élveztem volna az egészet, ha főhőseink okosabbak! Inkább tűntek sok szituációban 14 évesnek, mint 17-18-nak. Talán felnőnek a folytatásban és végre felelősségteljesen fogják tudni kezelni a további problémájukat. Mert biztos vagyok benne, hogy lesz épp elég.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése