Jennifer L. Armentrout: Obszidián, Ónix

Újraolvastam a Luxen könyvsorozat eddig megjelent magyar köteteit, a sokunk által szeretett, imádott, agyonolvasott Obszidiánt és Ónixot. Eleinte nem gondoltam volna, hogy írok róluk ide, nem azért mert nem tetszettek! - félreértés ne essék. Csak, ahogy az lenni szokott, minden könyv az első olvasás alkalmával fog meg igazán, másodszorra pedig csak az öledbe ejti azokat az érzéseket és gondolatokat, amiket az kiváltott belőled korábban. Emlékeztet arra, milyen is volt, amikor még úgy faltad a sorokat, hogy nem tudtad mi fog történni. 

De úgy néz ki mégis itt vagyok, szóval kezdjünk bele!

  Obszidián

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.

Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Kezdjük ott, hogy ez volt az első földönkívülis könyvem, és nem gondoltam volna, hogy ennyire csúcs szuper lesz. Először az ízelítőt olvastam el a KMK jóvoltából pdf-ben és még azon a héten meg is rendeltem. Daemon engem is teljesen levett a lábamról rögtön az első találkozás alkalmával, nem csak Katy-t. Tagadhatatlan, hogy ezt a történetet bizony Daemon cipeli azon az izmos hátán, de róla később. Nem bántam, hogy a fülszövegben elkotyogták, hogy a Black testvérek mások, sokkal jobban vártam így a cselekmény olyan szinten való kibontakozását, amiben végre fény derül a titkukra.

Katy személyiségét csíptem, a visszabeszélős, talpraesett természete miatt, meg, hogy nem az a kimondott jó kislány, az ő száját is elhagyja néha-néha egy káromkodás. De ugyan, kiét nem? Ettől csak még igazibb szereplő lett a számomra. A problémáim viszont a káromkodások fordításával akadtak.. azt hiszem az Ónix-ban olvastam olyat, hogy : te jóságos majomhere ... - hát mondanom sem kell, hatalmas fintort vágtam erre a kifejezésre. Ez tipikusan olyan szóösszetétel, amit egy 16-18 éves lány soha sem ejt ki a száján.. kész. 

Dee-t eléggé megkedveltem, bár nekem furcsa volt, hogy rögtön az első találkozás alkalmával ennyire megnyílt egy idegen ember lány előtt, de hát ő tudja. Mindenesetre sok fényt és mosolygást csempészett a lapokra, kár, hogy annyira központi szerepe nem volt a második könyvben.

És hát Daemon. Ő tipikusan az a srác, akiért az összes női szív minden kétséget kizáróan eszeveszett dobogásba kezd. Földöntúli szépséggel és szintén földöntúlian otromba természettel rendelkezik, bunkó, távolságtartó, de ugyanakkor totálisan zavarba ejtő személyiség. Húha! Imádom az olyan karaktereket, akik a fanyar szóhasználatukkal, tetteikkel próbálják az őrületbe kergetni az ember lányát, de közben meg nyilván való, hogy nagyon is fontos számukra az a lány, akit épp megbántanak. Ahogy fény derül az ikrek luxeni kilétére, úgy válik világossá Daemon addigi viselkedése. 

A történet jól felépített, minden jó tempóban halad, bár a könyv eleje inkább csak arról szól Katy hogyan illeszkedik be az új lakhelyén, illetve ahogy egymás vérét szívják Daemonnel. Mondanom sem kell, hogy ez így nagyon rendben van! :) Jó sok Daemon, nem is kell más. 

Az írónő remekül ért a feszültség fokozáshoz. Azt az energiát, ami Katy-t és Daemont állandó jelleggel körbevette még én is éreztem! Komolyan. Mindvégig nagyon is érezhető a kettejük egymás iránti vonzalma, és amikor végre elérünk a csúcspontra, az első csókhoz, ott aztán igazi tűzijátékot élhet át az olvasó. Nagyon jó jelenet volt! Igazi szenvedélyes szerelem az övék, még ha nem is mondják ezt így ki. Szerettem olvasni a közös jeleneteiket, mindig mosolyognom kellett rajtuk, és ugyanúgy irultam-pirultam mint Katy, ha Daemon épp valami olyasmit csinált.. :) Az egyik kedvenc helyem a tó, ahol fürödni voltak.

A történet végén a csata jelenet az arumokkal remekül sikerült, érthetően adta át az írónő az eseményeket, bár ha jól emlékszem kétszer kellett elolvasnom a csata végkimenetelét, mert elsőre valahogy nem fogtam fel teljesen. De tök jó megoldásnak gondolom ezt, hiszen a második könyv is erre a momentumra épül fel. Nagyszerű könyv, mindenkinek ajánlom olvasásra! 

Annyira imádtam az ajándék részleteket Daemon szemszögéből!

A két emberke akik a borítókon szerepelnek tökéletes Katy-Daemon páros, azonban a könyvben nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy Katy nem csontsovány, hanem kerek idomokkal rendelkezik, ezzel ellentétben a lány aki a borítón és a könyves trailer-ekben szerepel eléggé vékony.. szerintem.

Ónix 

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Az Obszidián remek felvezetést nyújtott ennek a kötetnek, és ez a könyv sem okozott csalódást. Ott folytatjuk ahol, abbahagytuk, a hétvégi arum támadás utáni hétfőn kezdődik a sztori. Katy megbetegszik, kórházba kerül, ahol Will látja el többek között, aki az édesanyukája új pasija -  fura figura, annyi biztos.

Miután Daemon meggyógyította Katy-t kialakult egy bizonyos földöntúli kötés közöttük, megérzik egymás jelenlétét, tudnak egymás fejében beszélni, ami nagyon izgalmas dolog! De sajna Katy Daemon érzéseit is ennek a kapocsnak tudja be, így állandó jelleggel hárítja a fiú közeledését, ami nagyon nagy hiba! Hiszen Daemon végre rájött, és rávette magát arra, hogy nyisson a lány felé, hogy vállal mindenféle kockázatot, a védelmiseket, az arumokat, a kiközösítést, csak hogy Katy-vel lehessen és a lány meg folyton elhajtja. Ez engem is kiidegelne -.- De hát kell ez is, mert kell a huza-vona közöttük, amit már megismerhettünk az első könyvben. Amikor pedig engednek a szenvedélynek, az nagyon édes. :)

Megjelenik Blake, (Bob, Bradley, Bart) aki kicsit sem bizalomgerjesztő, de persze Katy bízik benne, ahelyett, hogy Daemonnak hinne. Vélhetően ezt is csak azért csinálja, hogy féltékennyé tegye a fiút. Mindegy is. Balke segít Katy-nek az új képességeit illetően, hiszen a lány drasztikus módon megváltozott, mikor Daemon meggyógyította őt a tisztáson, mutáns lett, ami elég bizarr szó. Amikor a lány már uralni tudja az erejét, kiderül Blakeről, hogy kicsoda, és egy összecsapás veszi kezdetét, aminek szörnyű lesz a végkimenetele. De utána robban igazán a bomba, összeáll végre a kép, értelmet kap az a sok kis elejtett félmondat, amik szinte az egész könyvben piszkálták a csőrömet. Én annyi összeesküvés elméletet gyártottam miközben olvastam, hogy el se hiszitek. Már gyanakodtam mindenkire, és egy kicsit mégis sikerült meglepni azzal a bizonyos csavarral a végén. Szuper cselekményvezetés!

Megtudjuk milyen szerepet játszik ebben a játékban a Védelmi Minisztérium, mi köze mindennek Dawson eltűnéséhez és választ kapunk arra is, hogy miféle kötelék alakult ki Daemon és Katy között.

A történet sok epizóddal van teletűzdelve, amik nagyon kedvesek voltak a számomra. Ott van például a hálaadás, a közös blogos videó készítés, a szokásos civakodások. Itt csak még jobban megismerkedtünk a két főszereplővel. Piros pont jár azért, hogy akármennyire látszik, hogy Daemon igen is küzd Katy szívéért, nem lett egy nyáladzó papucs, megtartotta a saját személyiségét! Azt hiszem nem tudtam volna elviselni, ha totálisan elpuhul, mert ő nem ilyen és kész.

Összefoglalva, remek könyv, aki szerette az Obszidiánt ezt is ugyanúgy szeretni fogja, ha nem jobban. :) És kitartás, hamarosan megjelenik a következő rész!