Miért jó a történelmi romantikus?

Mindig is tudtam, hogy romantikus alkat vagyok. Ez sosem volt titok, hiszen kis koromban kívülről tudtam a Szépség és a Szörnyeteget - valószínű még ma is. Épp ezért ez a mai bejegyzés nem kimondottan egy könyvről fog szólni, hanem egy műfajról. Félreértés ne essék, megannyi könyvet tudnék hozni ebben a témában értékelésre, de egyszerűen nem tudok választani közülük. Úgy gondoltam, inkább egy átfogó jellemzést és kedvcsinálást hozok a történelmi romantikusokról, a végén persze listaszerűen feltüntettem eddig miket olvastam ebben a témában. Lássuk!

Honnan ismerjük fel a történelmi romantikust? 

Az ocsmány borítójáról! Nem szép dolog ilyet mondani, de ez van. Ezek a könyvek a példák arra, hogy egy undorító borító igen is rejthet egy csodás történetet. Persze vannak kivételek, ahol szemet gyönyörködtető kötésben díszeleg a könyv, de ezek elég elenyészőek. Hirtelen nem is tudok példát mondani, annyira csekély ezek száma. Általában - legalábbis eddigi olvasmányaim alapján - egy szerelmes pár van rajta, ahogy épp olyannyira szerelmesen néznek egymásra, hogy az már fáj. Vagy két részre van osztva maga a kép, felül cikornyás betűkkel a könyv címe, alul meg valami tárgy képe, ami vagy fontos szerepet játszik a történetben, vagy az égegyadta világon semmi köze hozzá. Én már meg se nézem a borítókat. Cím alapján rákeresek molyon, és ha tetszik az, amit ott látok, akkor elolvasom. Nem is érdemes belemenni ebbe a témába, úgy látszik ez már nem fog megváltozni. (Az 1990-ben kiadott könyvek ugyanolyan csúnyák, mint a 2015-ös megjelenésűek.)

Korszak

Leggyakrabban, szinte mindig, ezek a történetek az 1800-as évek Angliájában játszódnak. Amikor az emberek bálokon ismerkedtek, az urak külön engedéllyel udvarolhattak szívük hölgyének, a hajadon hölgyek nem jelenhettek meg a gardedámjuk nélkül. Ha már észrevették őket választott úriemberünkkel kettesben házasságra kényszerítették őket.

Szeretem ezt a korszakot, ugyanis az ember látja, hogy akkor még teljesen mást jelentett a tisztelet fogalma. Akit ki nem állhattak, azokkal is mélységes tisztelettel beszéltek az emberek, és valahogy mindent sokkal komolyabban vettek. A szónak nagyobb jelentősége volt, mint ma, ahogy a tetteknek is. 

A főhősöket és a cselekményt tekintve bizton állítom, hogy az összes történelmi romantikus egy sablonra épül fel. Kérdezhetitek, akkor miért olvasok ennyit ebben a témában. Az ember azt hinné, hogy már csömöröm van tőle. De ez nem igaz. Ha valaki szeret valamit, úgy gondolom nem kell külön magyarázatot keresni és találni annak miértjére. Arra sem keresem a választ, miért szeretem a vaníliafagyit, és miért tudnék belőle minden nap ötször enni.

Na de visszatérve a főhősökre. Általában - és én ezeket a felállásokat szeretem - adott egy fiatal lány, esetleg első bálozó, aki szép, szende, ugyanakkor makacs, és valami többre vágyik magától az élettől, de maga sem tudja mire. Tudja, hogy mihamarabb megfelelő férjet kell találnia magának, hiszen 25 felett ez egyre nehezebb lesz, mert akkor már az ember lánya vénlánynak számít. (Itt jön az, hogy a mai 2015-ös években, kevés lánynak jut eszébe 25 éves kora előtt, hogy férjhez menjen.) A megfelelő férj gazdag, a legjobb, ha ranggal is rendelkezik, jóképű, és nem olyan öreg, hogy az apja lehessen a lánynak, valamint egészséges. Ezek az elvárások, a szerelem csak másodlagos dolog. Minden esetben ezt a fiatal lányt összehozza a sors egy férfival, akire a következő jellemzők illenek nagyon nagy általánosságban.

A történelmi romantikusok eszmény férfija a következő: arrogáns, büszke, nagyképű, gazdag, rideg, ijesztő, élvhajhász és talán a legfontosabb, esze ágában sincs megházasodni! Csak, hogy néhány jelzővel illessem. Két főhősünk élete fenekestül felfordul, amint találkoznak. A nő a férfi segítségével megtanul élni, és élvezni az élet adta lehetőségeket, míg a férfi a nő hatására megszelídül és megtanul szeretni. Eget rengető szerelem szövődik közöttük, a végén boldog befejezéssel. Ezért is vagyok oda ezekért, akármilyen dráma is van a lapokon, tudod, hogy úgyis boldog lesz a vége -  utálom, sőt, rühellem a szomorú végeket...

Ez az a sablon amiről korábban beszéltem. Hát nem nagyszerű? Ezt a felállást valahogy sosem unom meg. Természetesen vegyíthetjük a dolgokat, például kiderül valakiről, hogy fattyú - azaz törvénytelen, házasságon kívüli gyermek -, hogy valakit meg akarnak gyilkolni, hogy az egyik felet egy másik házasságba kényszerítik, amiből eleinte sehogy sem tud kimászni stb. Ez majdnem minden könyvben más. De ami nem más, az az érzelmek magas fokú ábrázolása, a szenvedély leírása. Egy jó történelmi romantikusban az olvasó átérez mindent, amit a főhősök. Legyen az vágy, szerelem, düh, kétségbeesés, szomorúság. Ezekben a történetekben továbbá fellelhető az erotika is, hiszen a fiatal főhős lányunkat a mi élvhajhász főhősünk vezeti be a szenvedély világába. Többségében ezek a jelenetek nagyon jók és ízlésesek, mondhatni élvezhetőek. Gyors példának hozom fel A csábítás kilenc szabálya című könyvet Sarah McLean-től. Ez a könyv ízig-vérig történelmi romantikus.

Véleményem szerint minden nőnek bele kellene kóstolnia ebbe a műfajba. Mindenre jó, ha nyűgös vagy, ha szomorú, ha szimplán eleged van mindenből. Nekem mindig beválik, mint gyógyír, csak felütöm a könyvet, és máris ott vagyok Angliában, bálba készülődöm és alig várom, hogy feltűnjön a színen a mi szívtipró gazemberünk.

Általam olvasott és imádott történelmi romantikusok:

• Julia Quinn: Bridgerton család (9könyv)
• Julia Quinn: Csudajó trilógia (3könyv)
• Julia Quinn: Bevelstoke trilógia (3könyv)
• Julia Quinn:  Smythe-Smith Kvartett (a 3-ból eddig csak az első 2-őt olvastam)

• Judith Mcnaught: Westmoreland trilógia (3könyv)
• Judith Mcnaught: Sequels trilógia (3könyv)

• Sabrina Jeffries: Hallstead Hall bajkeverői sorozat (5könyv)

• Kresley Cole: MacCarrick fivérek trilógia (3könyv)

• Sarah McLean: Csábítás trilógia (az eddig megjelent két könyv, a Könyvmolyképző Kiadó a 2016-os évre ígéri az utolsó könyv megjelenését)