Ugrás a fő tartalomra

J. Lynn: Vetkőzik a tanú (Gamble testvérek #1)

Madison Daniels kölyökkora óta rajong bátyja legjobb barátjáért, Chase Gamble-ért. Mindenki úgy véli, tökéletes párt alkotnának, ám van két komoly probléma: egyrészt Chase megfogadta, soha nem kezd komoly kapcsolatot, másrészt négy évvel korábban, egyetlen éjszakára túllépték a barátság határát, és azóta állandóan civakodnak.
Madison bátyjának esküvőjén azonban mindkettejüknek részt kell vennie, ezért erre a hétvégére tűzszünetet hirdetnek az ifjú pár kedvéért. Ám a nyugalomnak vége, amikor kiderül, hogy szervezési hibák miatt két éjszakát kénytelenek összezárva tölteni egy nászutas-lakosztályban. Ráadásul sorra történnek a „balesetek”, amelyekkel a kedves család próbálja bebizonyítani, hogy a két fiatal közötti szenvedély másra is jó lehet, mint állandó harcra. Hacsak Madison és Chase előbb meg nem fojtja egymást…

Kiadó, Megjelenés: Ulpius-ház 2013.
Oldalak száma: 228
Fordította: Medgyesi Csilla

Az írónő nem ismeretlen számunkra, hiszen J. Lynn ugyanaz a nő, aki a Luxen sorozatot is írta. Ez már magában egyfajta garancia arra nézve, hogy ez megint csak egy jó könyv lesz. Azonban nem álltam neki egyből olvasni, ha jól saccolom, egy éve már biztos megvan és csak olvasásra vár. A molyos százaléka elég gyér még mindig, mindössze 75% körül mozog. Túlnyomóan ez az oka annak, hogy nem álltam neki eddig. Sokat adok a molyos százaléknak, általában tükrözi az én véleményemet is. DE ITT NEM!
(A Luxen sorozatról írt értékeléseim itt: Obszidián, Ónix, Opál, Origin, Opposition )

Ez a könyv egy fincsi limonádé. Tudjuk mi az, igaz? Egy könnyed hangvételű cselekmény, kedvelhető szereplőkkel, akikkel szinte maradéktalanul tudsz azonosulni. Ahol nem kell gondolkodni és félni, mert minden garantáltan úgy fog végződni, ahogy azt Te akarod. Ez ilyen. Mondanom sem kell mennyire jól tud esni néha egy ilyen sztori. A Vetkőzik a tanú nekem nagyon jól esett. Egy nap se kellett neki, hogy letudjam. Olvastatta magát, miközben észre sem vettem hány oldalt átszeltem. Jaa, és persze indokolt a borító alsó sarkában látható 18-as jelzés, hiszen bővelkedik a történet némi szexualitással. És ettől függetlenül nem erről szól, ami csak plusz pontot jelent.

Madison, ahogy az a fülszövegben is olvasható, odáig van Chase-ért, aki a bátyja gyerekkori jó barátja. Ennél fogva nyilván az ő gyerekkori barátja is, ám a kapcsolat kettejük között mindig is ingoványos talaj volt. Sosem tudták igazán mik is ők egymásnak, nem is mertek utánajárni, ahhoz túlságosan féltették a barátságukat. Azonban történt egy nap, Madison és Chase egy buli után összegabalyodtak. Az az eset csúnyán végződött, ami a kapcsolatuk elhidegüléséhez vezetett. Jó formán csak köszöntek egymásnak ezentúl és kész, azon volt mindegyik fél, hogy ne kelljen találkoznia a másikkal. Persze jön az esküvő, ahol kénytelenek egymáshoz jó pofát vágni, megelőzendő a családtagok kérdezősködését. És ha eddig nem kaptunk volna elég klisét, jön egy hatalmas! Amin csak röhögni tudtam. Hogy ennyire ne kelljen agyalni a dolgokon! Valami hiba csúszott a gépezetbe, így a két főhősünk egy faházban kénytelen éjszakázni, (kétszer is) ráadásul egy nászutas lakosztályban, csak hogy a "mégis ki a fene gondolta volna" érzés a tetőfokára hágjon. Na de nem volt bajom ezzel, valószínű jó hangulatomban nyitottam ki a könyvet.

A történet mindössze ezt a hétvégét meséli el, plusz 1-2 nap, de semmiképp sem lehet a cselekmény időtartama öt napnál hosszabb. Őszintén, néha azt sem vágtam melyik nap van, annyi minden történik itt. Egyik kirándulásról ugrálunk a másikra, hogy a próbavacsorákról ésatöbbi ne is beszéljünk. Mindegy is. Hisz nem ez a lényeg! Ez alatt a pár nap alatt újra feltámad a szenvedély Madison és Chase között. Hmmmm. Elég igényes jeleneteknek lehetünk tanúi, tök jó volt olvasni őket. A klisék halmaza persze folyamatosan nő a történetben (boros pince, csak hogy egyet említsek), ahogy az indokolatlan félreértések is jelen vannak. Most komolyan? Mindegyik fél gondol valamit a másikról, - jelen esetben rosszat -, de ahelyett, hogy rákérdeznének kerek perec mi van, mit csinálnak, otthagynak csapot papot, hogy a másiknak aztán fogalma se legyen a dolgok mivoltjáról. Ez főleg Madisonra jellemző. Aztán ahogy ez az orbitális félreértés megoldódik, úgy teljesedik be végre a főhőseink szerelme. :) 

Szóval én baromira élveztem. Főleg, hogy a múlt héten végig esett az eső és hideg volt. Ez a történet meg elfeledtette velem. Ha csak egy napra is, de akkor is. A lényeg az, hogy igen is kell az ember lányának néha napján egy ilyen kis szösszenet. Elvégre hány romantikus vígjáték hemzseg a kliséktől és mégis szeretjük őket? Na ugye. Ez ilyen. Olvassátok és szeressétek.

Plusz! Ahogy olvastátok fent, ez egy sorozat, nevezetesen a Gamble testvérek. A másik két kötet Chase bátyjairól, Chadről és Chandlerről szól. A Chadről szólót kiadta megszűnése előtt az Ulpius, Vetkőzik a játékos címmel - bár még nem találtam meg magamnak, de nagyon keresem! Az utolsó kötetet már nem tudta kiadni a kiadó, de talán egy csoda folytán olvashatjuk egyszer még magyarul is. Én nagyon szeretném.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Susan Ee: End ​of Days – A vég napjai (Angelfall 3.)

Az Angelfall trilógia befejező kötete. A vég napjai Susan Ee bestseller trilógiájának záró kötete. Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek. Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak. De ki fog győzedelmeskedni? A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást? Gonosz angyalok és egy talpraesett hősnő, aki nem nyavalyog. Üdítő változatosság.

Lisa De Jong: When It Rains – Amikor esik…

Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért… de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. Megsebeztek. Megmentettek. És reményre leltem. Sokáig azt hittem, hogy azon a bizonyos éjszakán végleg leíródott az életem, de aztán rájöttem, az csak egy új kezdet volt. Míg egy titok fenekestől fel nem forgatta a világomat… Újra.

Iron Fey - Vastündérek

Feltett szándékom volt, hogy ma Julie Kagawa-tól hozom a Vaskirálynőt. Az időjárás kedveskedett nekem, hogy úgy mondjam, ugyanis egész nap szakad a hó itt Győr-Moson-Sopron megyében. Varázslatos, tiszta Tír Na Nóg.. :) Vajon Ash is itt van? Hm. Team Ash! Ennek örömére jöjjön tehát a mai olvasnivaló. Julie Kagawa: Iron Fey - Vastündérek Vaskirály, Vashercegnő