Anne Bishop: Vörös ​betűkkel (A Mások 1.)

Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.
Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc.

 Kiadó: Twister Media
Megjelenés: Budapest, 2016.
Oldalak száma: 512
ISBN: 9786155631023
Fordította: Bozai Ágota
Van saját példányom? : Igen, hála a Twister Media recenziós példányának

Itt az idei, 2017-es év első bejegyzése, ami a fent látható Vörös betűkkel lett. Bár ezelőtt elolvastam már (ebben az évben) Sarah J. Maas-tól az Árnyak királynőjét - tervezem ezt is feltenni a napokban. Visszatérve. A Twister Media kiadónak ismét köszönettel tartozom a renenciós példányért, már csak azért is, mert nagyon szép maga a könyv. A borító elsőre furcsának tűnhet, ám mikor olvasod a könyvet, és utána nézegeted, meglátod magát a borítót. A hollókat, farkasokat, a Tél okozta hóvihar fehér felhőit. Mindent. Tényleg nagyon kifejező ez a kép.

Egy gondolat, egy szó, mindig vissza-visszatért olvasás közben: újdonság. Új világ, a terra indigiene és maga Namid. A mások és emberek megosztotta világ. Előbbiek többségében alakváltók; farkasok, hollók, grizlik, prérifarkasok, vámpírok. Fogadok, hogy legalább 5 olyan sztorit olvastál már, amiben az előbb említett "lények" egyike fellelhető volt. Jelen történet már csak azért is más, mert itt a feljebbvaló terra indigiene lények, az Udvar lakói semmi érdekeset, pláne vonzó tulajdonságot nem látnak az emberekben. Eltűrik őket, próbálják a hasznukra fordítani a létezésüket. Itt nincs ember-vámpír között szenvedélyes szerelem. (A könyv elején van egy kis magyarázat, ami tömören összefoglalja, mit illik tudni Namidról és a Másokról olvasás előtt. A hozzá mellékelt térkép kicsit puritán, de a lényeg rajta van. Visszagondolva, illik ez az egyszerűség a történet hangvételéhez.)

Kellett idő, hogy megszokjam a narrációt. Pláne, hogy több szemszögből követhetjük a történetet, és sajnos ezek a szemszögek nincsenek elválasztva egymástól. A többségében egy sort azért kihagytak.., de volt olyan, hogy a következő bekezdés már pl. Simon gondolatait mutatta, holott előtte egy sorral még Meggie fejében voltam. Ez rögtön a harmadik oldalon jelentkezett. Ennyi negatívumot tudok csak mondani.

A szereplők kiforrott karakterek, hozzák azt a stílust, amit az írónő szeretett volna rájuk tapasztani. Meggie a kis naiv lány, aki eddig bezárva élt, így minden újdonság a számára, gyermeki szívével megbabonáz mindenkit. Simon a kemény főnök, aki az Udvart irányítja, és nem tűr semmiféle rendbontást senki részéről. Sam, a férfi (az Undok Farkas) unokaöcsce, a szerethető kisgyerek, esetekben kisfarkas, aki közelebb hozza Meggie-t és Simont akaratuk ellenére. Jake, a holló a vicces, jó kedvre derítő figurát hozza. Nathan, Ferus a kissé kételkedő, de minden esetben hűséges falkatagokat. Tess a fura, és különlegesen veszélyes barátnőt. Persze ne feledkezzünk meg az embercsajokról sem, ők is sokat segítenek Meggie-nek. Vlad és a vámpírok, az Elementálisok, a pónik. Ők mind egy fantaszikus egész részei. Kivétel nélkül mindenkit meg lehetne említeni.

A gonoszokat illetően, Asia egy görény. Igazán tépnivaló nőszemély. Fúúúha. Remekül összerakta a személyiségét az írónő. A felszínen aranyos és érdeklődő, mint aki tényleg jót akar neked, de aztán kiderül, hogy csak arra hajt, hogy téged (vagyis jelent esetben Meggie-t) a lehető legalaposabban taroljon le. Megérdemelte amit a kapott a kicsike.

A Vezér, aki Meggie-t fogvatartatta vérprófáta mivolta miatt, bármire hajlandó, hogy visszaszerezze a "tulajdonát." Nem riad vissza attól sem, hogy az emberek és Mások között háborút robbantson ki. Amikor Simon rájön Meggie titkára, elhatározza, nem adja a lányt, megküzdenek érte. És itt nehogy azt hidd, azért védi, mert próféta. Nem. Itt már Meggie teljesen befészkelte magát a nagy Undok Farkas szívébe, csak Simon nem ismeri el. Ahogy persze Meggie sem, hogy kedveli a férfit. Bár a lány, nem is biztos, hogy tudja mit érez, hiszen eddig csak "börtönben" élt. Simon és Meggie kapcsolata uralta számomra a történetet, ez a szál volt magasan a kedvencem. Tudjátok, milyen romantikus vagyok! :) :D Annyira szépen és lassan épül az ő vonzalmuk, hogy egetrengetően gyomorbizsergetőnek kell lennie, mikor az eddig be nem vallot érzéseik felszínre törnek. (Simont meg tudtam volna ölelni, mikor farkas alakban nyalogatta Meggie-t a végén). Alig várom!

A cselekmény vége egy üldözésben csúcsosodik ki, ahol elérünk ahhoz a próféciához, ami mindent elindított. A lezárás igazából okés, nem függővég jellegű. Nyilván vannak nyitott kérdések, plusz a Vezérrel sem találkoztunk még, csak telefonon hallottuk. Szóval, van min agyalni. Már egy csomó lehetséges folytatás végigvonult az agyamon. Jó lenne olavsni is. Hamarosan. :)

Idézetek: 

"A káromkodás az egyik legjobb dolog, amit az ember feltalált."

"Ha még egyszer így rám ijesztesz, megeszlek!"

"Kedves naplóm! Ma nem ettek meg."

"Elhúzta a fejét, szigorúan nézett a Farkasra.
– Ha ma még egyszer megpróbálod megérinteni az orromat, nem adok neked jutalomfalatot.
Simon rögtön visszavonta a mancsát… mintha egy kicsit gondolkodott volna… aztán újra felé nyúlt.
– Komolyan mondom, Simon. Egész nap nem lesz jutalomfalat. Egy se.
Orr, vagy jutalomfalat. Nehéz döntés. A csemegét választotta."